LOGIKA, DE NEM TUDOMÁNY - SZÁLINGER BALÁZS: M1/M7

Svébis Bence — 2010-03-09 — kritika (-) - irodalom

Szálinger Balázs kiseposzokon s drámákon túl immár harmadik verseskötetével jelentkezik, melynek azonban – a két korábbihoz képest –  láthatóan megártott az idő. Hiába keressük már a hetyke, csillagporos rímjátékokat; kőkemény formai szigor és rögvalóság dominál. Mintha hélium helyett cementtel töltenénk tele a léggömböt.

 „Magamat sem merem már letegezni / reám kényszerítették a formát” – írja Sziveri János Ellenszél című költeményében. A szabályok alkalmazása nem enged eltévelyedni, ám aki a szabályok alkalmazottjává válik, azt béklyóként rántják a mélybe. Az M1/M7 egyetlen, igazi hibája is ez. Nem több egy tökéletesen megírt dolgozatnál, mely arról ad számot, hogy alkotója mily nagyon is tisztában van a klasszikus versformákkal. Ám, mivel ezen – a korábbi kötetekhez képeset – alig, vagy csak nehezen lendülnek túl az egyes darabok, a kötet egésze egyfajta mozdíthatatlan, füllesztő közeget áraszt, melyet – sajnos – nem jó olvasni. Nem az a versvilág, melybe szívesen, s újból visszatérne az ember, sőt örül, ha végére ért, s szinte azonnal teszi is a zsúfolt könyvespolcra, a többi Szálinger-könyv mögé (!).
Dallam helyett rögös időmérték, derű helyett szenvtelen szembenézés a megkerülhetetlen valósággal. Még az a fikarc kis irónia is görcsösen hat, ami itt-ott fellelhető. Komolyodik, öregszik a versbeli elbeszélő, s így olyan dolgok kerülnek előtérbe, s válnak megmásíthatatlanul komollyá, melyek korában még csak a játék, a különböző szerepek részét képezték. A 2002-es Első Pesti Vérkabaré óta jócskán megváltozott az elbeszélő habitusa. Komorabb, kilátástalanabb szemléletéhez igazodtak a katonás versformák is. A korábban kívülről, felső perspektívából, szinte pökhendin szemlélt események immár az élet részévé váltak, s belülről kénytelen tapasztalni a költő azt, amihez úgy hitte, semmi köze. Rángatja, lefokozza az élet, miként írja: „Lakasson jól a nyesedék.” (Közétek dobva búcsúzom), vagy: „Jutalomjátékom itt, a történelem végén – / Mielőtt Pesten végleg meghúzom magam.” (M1/M7). Mind-mind egy verscím felé mutat: Egy kutya mondja.
Nagy senki az ember a süvítő sztrádák világában. Erre mutat rá a cím s a borítókép is. Miként Király Jenő írja: „A modern autósztrádát, melyen bűzt és mérget ontó gépáradat recseg és hömpölyög, melynek egén a közlekedési rendőrök helikoptere lóg, s a gyalogos halálfélelemmel menekül rajta át, nehéz lenne szabadságszimbólumnak látni.” Ez nem a zajos kávéházak szentimentális közege, hanem az itt és most poétikája.
A vers szétszabdalja, majd saját kénye-kedve szerint illeszti újjá a valóságot. Itt azonban ...

tovább a cikkhez Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0

20 év new wave volt a Gödör Klubban. Az irodalmi esten Jevgenyij Popov és Kukorelly Endre beszélgetett A hazafi lelkéről, Tündérvölgyről, régi vagy újabb emlékekről, egymással. Mi pedig velük beszélgettünk. Az egyik egy híján nyolc, a másik tizenkettő.

MONDD, MIRŐL ÁLMODNAK A HALAK? – WERNER HERZOG: MOCSKOS ZSARU

Évekkel ezelőtt New Orleans-ra a Katrina hurrikán miatt fókuszált rá a világ kamerája. Mostanság a szemnek is kellemesebb indok ...

Kapcsolódó cikkek: 2
Hozzászólások: 0

SID – EZ ITTEN KÉREM MAGYARORSZÁG

Az utóbbi időben már kezdtem kiábrándulni a honi könnyűzenéből. Valahogy nem feküdt a téma, mindenhol ugyan az ...

Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0

NÉMA JELEK - AZ (IN)TOLERANCIA KORTÁRS MEGKÖZELÍTÉSEI

Kiállító művészek: Songül Boyraz (TR/A) Maria Papadimitriou / T.A.M.A (GR), Tamara Moyzes (CZ), Anna Molska & Wojtek Bakowski (PL ...

Kapcsolódó cikkek: 1
Hozzászólások: 0