TIHANYI ANNA FOTÓKIÁLLÍTÁSA - HOMMAGE A' LICHTENSTEIN
2010-02-04 — kiállítás - fotó
Megtekinthető: 2010. február 8-23. (hétköznap 10.00- 22.00)
Tihanyi Anna kortárs fotósorozata keretében Roy Lichtenstein amerikai pop-art művésznek állít emléket. A sorozat a festő 1960-as években készült képeinek parafrázisa, újragondolása. Tihanyi a fotóin a Pop Art jellegzetes vonásait hangsúlyozza, nem csak a képek témájában, hanem azáltal is, hogy a kopirozás metódusát használta fel. A koncepció egyik fontos része, hogy a nagyméretű fotók festővászonra kerültek nyomtatásra, ezzel is visszautalva lichtensteini eredetükre. Személyes élményekhez kapcsolodó szituacióiban olyan átlagos embereket használ, akik nagy vonalakban hasonlítanak a festményen szereplő karakterekre. A fotók az eredeti beálliítás szerint készültek, a szövegbuborékok, és a könnycseppek is a helyszínen kerültek befotózásra, feszegetve a valódiság - nem valódiság kérdését.

Tihanyi Annának ez az első önálló kiállítása, korábban a fotográfus.hu iskolában tanult, olyan neves művészektől, mint Szabics Ágnes, Eperjesi Ágnes és Illés Barna. A megnyitó ünnepség is hangsúlyozza a realitás és a fikció közötti vékony határvonalat. A kiállítást Brezina Zoltán fotóművész és Pater Sparrow filmrendező nyitja meg, a Katlan Csoport Kulturális Egyesület szervezésében pedig mozgás performance-szal egészül ki a program. Az 1960-as évek amerikai ruháiba öltözött 'hostess' lányok, kortárs táncosok, és az élőzenei aláfestés a helyszínen keltik életre a képek milliőjét.A megnyitó Pater Sparrow zenei válogatásával zárul. A koncepció elnyerte az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatását, a tárlatot felajánlották külföldi magyar kulturális intézeteknek is, Londonból pozitív visszajelzést kapva.
Megnyitó: 2010. február 8. hétfő 18.00
Helyszín:
Merlin Nemzetközi Színház
1052 Budapest, Gerlóczy u. 4.
www.merlinszinhaz.hu
Kapcsolódó cikkek:
hozzászólok
Videos filmajánló 2010./9. hét
Izgalmas és gazdag a filmes termés. Két kiváló rendező régóta várt filmje: Tim Burton Alice Csodaországban és Martin Scorsese Viharsziget című mozgóképei. E mellé sorakozik fel három európai dráma: az Éhség, a Coco Chanel és Igor Stravinsky valamint Az ifjú Viktória királynő. Végezetül pedig az animációs filmek rajongói is dörzsölhetik a tenyerüket, hiszen megérkezett az Égenjárók, a japán Mamoru Ishii rendezésében. Jó szórakozást!
KOVÁCSOVICS FRUZSINA – FUSS EL VÉGRE
„Ha nevetsz, a világ mindig visszamosolyog rád” – állítja Kovácsovics Fruzsi legújabb lemezén. Valahol megnyugtató, hogy ilyen egyszerű az eg ...
Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 1
LEGOTTHONOSABBAN A STÚDIÓ K-BAN ÉRZEM MAGAM - INTERJÚ TAMÁSI ZOLTÁNNAL
Tamási Zoltánnal próba után ültem le beszélgetni. Interjúalanyom hosszú évek óta meghatározó tagja olyan jelentős színházi ...
Kapcsolódó cikkek: 1
Hozzászólások: 1
SZELLEM – FORMA, BAU-HAUS
Újlipótváros járókelők elől elzárt építészeti csodái kerülnek bemutatásra az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtem ...
Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0

