INKÁBB HERVASZTÓ – VERRASZTÓ GÁBOR: ABSZURDKÁK
Abszurdkák címmel merész vállalkozás könyvet kiadni, hiszen szellemelődök tonnás súlya nehezedik ránk abban a szentnek egyáltalán nem nevezhető pillanatban, amikor e műfaj írására adjuk fejünket. Verrasztó Gábor új könyve mégis e címmel áll a kedves nagyérdemű elé, én meg nagy levegőt véve ugrok fejest az olvasásba, agytekervényeimbe életet paskolva, felkészülve észveszejtőbbnél is észveszejtőbb banalitásokra, gigantikus hülyeségekre, hogy aztán oldalakkal később egy flegma arcrándulással konstatáljam, hogy ez azért nem a Monthy Python Repülő Cirkusza, de még a műfaj jeles magyar hagyományaitól is igen messze van.
A könyv glosszák gyűjteménye, amelyek valamikor újságokban jelentek meg, és körülbelül az utóbbi tíz évünket mesélik el. A rövid írások terjedelme általában öt- tíz mondat, és gyakorlatilag ugyanarra a kaptafára készült mindegyik. Az első bekezdésben egy hír áll, amelyet a szerző egy vicces csattanóval kommentál. A választott témák széles spektrumot ölelnek át: van itt minden a köz dolgaitól kezdve az elméleti szex vizsgálatán át a XII. kerületi tűzrendeletig. Szólnak írások a csokoládéról, a futballról, a cseh elnökválasztásról, kísérletekről és statisztikákról, televíziós realtilyről, rossz írókról, piaci árusokról, bürokráciáról, egyszerű emberekről vagy akár Lenin öltönyéről. Számomra a legkedvesebbek mégis azok az írások voltak, amelyek nem valamely újsághírből, hanem egy személyes élményből, egy hétköznapi benyomásból táplálkoztak. Érződött rajtuk a tömény ember- és életszag, tömörített valóság. Van bennünk empátia, helyenként jó meglátások, irónia és szolid humor. Kirajzolódik belőle a szerző élettere – Budának egy része, központban a Fény utcai piaccal, amely visszatérő helyszín – látásmódja, és közelebb hozza az olvasót írásaihoz, mint azok, amelyek egy közepes nívójú vagy bulvárhírből táplálkoznak és csak egy olcsó nyelvi poénra futnak ki.
Ez nem jelenti azt, hogy ezek az írások mind közepesek lennének, csupán annyit, hogy sok esetben nem jutnak tovább az újságok tiszavirág életű cikkeinek a színvonalán és érződik rajtuk a folyamatos sajtómunka gyerekbetegsége: a megszokásból végzett napi rutin. Kevés közöttük a valódi gyöngyszem, amire nyugodt szívvel ráragaszthatnánk az irodalom jelzőt, de hát nyilván nem is ezzel az igénnyel születtek. Talán inkább azért, hogy szürke mindennapjaink bugyutábbnál is bugyutább rezzenéseire egy fél flekkes fityiszt mutassanak. Ezen funkciójukat tökéletesen betöltik; reggel a kávézáshoz az adott újságban ezt olvasnám el a napi vicc és sportrovat mellett, persze tudva azt is, hogy ezek csak mosolyderítőnek jók, és akkora intellektuális töltettel nem rendelkeznek, hogy az ember napközben újra felelevenítse, újra megrágja és továbbgondolja.
A szerző szerint a cím funkciója a figyelemfelkeltés, ahogy ezt a nyitó Levél Lennonnak című írásban ki is fejti, de ez nyilván mellélövés, vagy csak szimpla átverés, mert az abszurd nehezen húzható rá bármilyen értelemben is ezekre az írásokra. Hiányzik a fokozás, a túlzás, a dolgok fejtetőre állítása, a lehetetlennek és borzongatóan irreálisnak az ábrázolása. A világnak, mint abrosznak egyetlen gyors mozdulattal való lerántása egy pimasz kacajnak a kíséretében. Az írások inkább cinikusak, ironikusak, szellemesek, de semmiképp nem abszurdak. Tovább megyek. Ha a cím meg is felel a valóságnak, és az írások valóban abszurdak, akkor viszont ott van rögtön a következő kérdés, hogy mit is kezdjünk a huszonegyedik században az abszurddal, mint műfajjal? Hova is lehetne tovább nyújtani, tágítani? Nyilván sehova, értelmét veszítette; ebbe a folyóba már tényleg nem lehet többször belelépni. Nem játszik ezen a pályán már senki, és azt a pár srácot, aki még itt maradt, őket se pontosan itt, hanem a szomszédban találod a groteszk nevű műfüvesen, amint Beckett fejével dekáznak. De lehet már ők is hazamentek.
A könyv nagyobbrészt azoknak szól, akik Verrasztó Gábor olvasói és szeretnék egyben látni azt a munkát, amelyet ő hosszú évek alatt kitermelt. Erre a kötet tökéletesen alkalmas, az ember felteheti a polcra, mondjuk egy Pilhál kötet mellé, olykor leemelve és szemezgetve, felolvasva és vidulva belőle. Kismértékben mosolyfakasztó, nagymérték gyilkos. Kalandorok kerüljék!
Verrasztó Gábor: Abszurdkák. Argumentum Kiadó, Budapest, 2009.
Kapcsolódó cikkek:
hozzászólok
Videos filmajánló 2010./9. hét
Izgalmas és gazdag a filmes termés. Két kiváló rendező régóta várt filmje: Tim Burton Alice Csodaországban és Martin Scorsese Viharsziget című mozgóképei. E mellé sorakozik fel három európai dráma: az Éhség, a Coco Chanel és Igor Stravinsky valamint Az ifjú Viktória királynő. Végezetül pedig az animációs filmek rajongói is dörzsölhetik a tenyerüket, hiszen megérkezett az Égenjárók, a japán Mamoru Ishii rendezésében. Jó szórakozást!
KOVÁCSOVICS FRUZSINA – FUSS EL VÉGRE
„Ha nevetsz, a világ mindig visszamosolyog rád” – állítja Kovácsovics Fruzsi legújabb lemezén. Valahol megnyugtató, hogy ilyen egyszerű az eg ...
Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 1
LEGOTTHONOSABBAN A STÚDIÓ K-BAN ÉRZEM MAGAM - INTERJÚ TAMÁSI ZOLTÁNNAL
Tamási Zoltánnal próba után ültem le beszélgetni. Interjúalanyom hosszú évek óta meghatározó tagja olyan jelentős színházi ...
Kapcsolódó cikkek: 1
Hozzászólások: 1
SZELLEM – FORMA, BAU-HAUS
Újlipótváros járókelők elől elzárt építészeti csodái kerülnek bemutatásra az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtem ...
Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0
