LEGOTTHONOSABBAN A STÚDIÓ K-BAN ÉRZEM MAGAM - INTERJÚ TAMÁSI ZOLTÁNNAL

2010-01-10 — interjú - színház — A szerző adatlapja: Szekeres Szabolcs

Tamási Zoltánnal próba után ültem le beszélgetni. Interjúalanyom hosszú évek óta meghatározó tagja olyan jelentős színházi alkotó műhelyeknek, mint a Pintér Béla és Társulata, vagy a Hólyagcirkusz. Kíváncsi voltam hogyan látja maga körül a világot egy művész, akit a színház a maga totalitásában érdekel. További aktualitást adott a beszélgetésnek az, hogy Tamási rendezésében és főszereplésével 2009. november 26-án mutatta be Thomas Bernhard A színházcsináló című tragikomédiáját a Stúdió K Színház.

Z’Artkor: Miért A színházcsináló című darabot választottad?

Tamási Zoltán: Az osztrák Thomas Bernhard szövegeiből ugyanaz a pesszimista, negatív szemlélet árad, ami rám sajnos éppígy jellemző és kétségtelenül magyar sajátosság is. Ennek a darabnak színész főhőse, Bruscon mindent mélységes megvetéssel, undorral szemlél maga körül: az országot, a kultúrát, a népet, a tájat. Egy ponton túl azonban nehéz eldönteni, hogy valóban a körülmények ilyen lesújtóak, vagy a főszereplő nézőpontja végletesen negatív. A paradox az, hogy Bruscon maga is sorra elköveti ugyan azokat az aljasságokat, amelyek miatt megveti az őt körülölelő ostoba, arrogáns és beteg világot. Ahogy őt bedarálják a körülmények, úgy ő maga is bedarálja környezetét, jelen esetben a vendéglőst és feleségét, a másik két szereplőt, akik pedig csak a lehető legnaivabban, legalázatosabban megpróbálnak megfelelni az állítólagos színészóriás szeszélyeinek.

Z.: A szöveget erősen meghúztad, más Bernhard-darabokból viszont beemeltél részeket. Miért volt erre szükség?

T. Z.: Csupán tisztább, egyszerűbb, számomra áttekinthetőbb képletet akartam felállítani. Az eredetileg többszereplős drámát háromszereplősre alakítottam. Tulajdonképpen csak egy-egy idézetet, részletet emeltem be, más, hasonló témájú Bernhard-darabból, illetve néhány helyen saját szövegeket, saját tapasztalataimról.

Z.: Rendező és főszereplője is vagy az előadásnak, hogy lehet a kettőt összeegyeztetni?

T. Z.: Ez egy háromszereplős darab, amit éppen ezért egyszerűbb átlátni. Egy népesebb színészgárdát mozgató előadás esetében, sokkal nehezebb játszani és rendezni egyszerre. Mint rendező mindig igyekszem a lehető legaprólékosabban előkészíteni a dolgokat, hogy minél hamarabb eljuthassunk arra a pontra, amikor már áll az a szerkezet, amit a színészi jelenlét megtölt élettel, amikor megvannak az irányvonalak, és nekem is csak a saját szerepem tökéletesítésével kell törődnöm. De természetesen a próbafolyamat alatt mindig akadnak problémák. A színészek számos olyan kérdést vetnek fel, ellentmondásra hívják fel a figyelmet, amikre még csak nem is gondoltam. Itt kezdődik a közös alkotómunka, ami újragondolásra, mélyebb rétegek felfejtésére késztet, és persze ami miatt mindig, minden produkció időzavarba kerül.

Z.: Mi a véleményed a hazai színikritika színvonaláról?

T. Z.: Valljuk be, mindenki kíváncsi arra, hogy mások hogyan látják, hogyan értékelik a munkáját, és semmi másra nem vágyunk, mint hogy rajongjanak értünk. Ha ez megtörténik, akkor a világon semmi baj nincs a hazai színikritika színvonalával. Ha viszont durván leszólnak minket, az bizony lesújtó. Méltatlannak, igazságtalannak érezzük. Hiszen nagyon sokat töprengtünk, nagyon sokat dolgoztunk, és nem azért, hogy néhány pökhendi mondattal elintézzenek. Ez nagyon bántó tud lenni. Hiszen egyetlen előadás sem készül azzal a szándékkal, hogy sekélyes, gondolattalan, unalmas és tehetségtelen legyen. De ez is a szakmához tartozik, el kell fogadni, illetve nekünk sem szabad öntelt elutasítással fogadnunk a kritikákat. El kell gondolkozni. Mi, és miért okozhat nemtetszést. Akkor is, ha a kritikákból leggyakrabban nemigen kapunk választ ezekre a kérdésekre. A kritikus is ember. Ha nem tetszett neki valami, nem akar még rágódni is rajta. Okokat és megoldási javaslatokat keresni. Egyszerűbb újságírói, mesterségbeli tudását csillogtatva lenullázni az egészet, ami, ha nem vagyunk érintettek persze, szórakoztató olvasmány.

Z.: Előfordult már, hogy kritika hatására változtattál valamit az előadáson?

T. Z.: Nem mintha csupán elutasításba ütköztünk volna, de pontosan ez a helyzet most A színházcsináló-val. A tapasztalat azt mutatja, hogy a bemutató után már nagyon nehéz változtatni, drasztikusan újraértelmezni pedig lehetetlen, és ha ilyen súlyos a helyzet, akkor értelmetlen is. Ám, ha hiszünk az általunk megmunkált anyagban, akkor néha apró kiigazítások, értelmezésbeli tisztázások a javunkra tudják fordítani a veszni látszó helyzetet.

Z.: Felléptél már a Pintér Béla és Társulata produkcióiban, ahogy a Hólyagcirkusz és anyaszínházad, a Stúdió K Színház előadásaiban is. Mi különbözteti meg egymástól ezt a 3 színházi alkotóműhelyt?

T. Z.: Művészi törekvések tekintetében, bár azok, azonnal felismerhető jegyekkel, különbözőképpen valósulnak meg, könnyedén tudtam azonosulni mindhárom társulattal. Gond nélkül találtam közös hangot, és azt remélem, harmonikusan illeszkedtem előadásaikba. De azt gondolom, egy színész akkor érzi igazán otthon magát egy társulatban, ha nem csupán alázatos végrehajtóként működhet, hanem ha minél kreatívabb alkotótárs lehet, minél nagyobb művészi szabadságot, illetve minél több és változatosabb lehetőséget kap. Világos, hogy nem lehet úgy működtetni egy színházat, hogy mindenki azt csinál, amit akar. Világos, hogy közösen, közös nevezőre jutva végig vinni egy elképzelést kíméletlenül keserves, hosszadalmas, és talán reménytelen is. És ez nincs is így sehol. Mégis. Talán a kiélhető kreativitás mértéke különbözteti meg számomra leginkább ezeket a társulatokat, persze nem mint nézőt, hanem mint alkotót. Pintér Béla fejében kezdettől fogva zeng a komplett zenemű, vagyis az előadás. A látvány, a mozgás, a szöveg, minden hanglejtés. És nagyon határozottan megköveteli, hogy mindez megtörténjen. A Hólyagcirkusz teljesen abszurd, teljesen egyedi színház, egy valóban üdítő színfolt, ám itt sincs apelláta. A Stúdió K ezzel szemben állandó intellektuális kihívás. Továbbá lehetőséget kapok, mint rendező. Aztán maga a színház, a tér; emberi, barátságos, otthonos. Legotthonosabban a Stúdió K-ban érzem magam.

Z.: Mit jelent ma színésznek lenni Magyarországon?

T. Z.: Gondolom azt, mint például péknek lenni. Hullámzó dolog: többnyire kilátástalan, hogy A színházcsináló-ból idézzek, „csüggesztő, lankasztó, porig sújtó”. Pillanatokra boldogító. Gondolom, ahogy mindig is volt, többé-kevésbé. Mi másért élnénk még, ha nem azokért a pillanatokért.

Z.:  A Te általad kitalált Pokoli kamaradarabok előadásciklus 4 különböző részből áll. Az első a Venyedikt Jerofejev regényéból készült Hű, de messze van Petuski!, a második A színházcsináló. Mi a helyzet a további részekkel?

T. Z.: A Hű, de messze van Petuski! egy alkoholista kálváriájáról szól, A színházcsináló egy művész hányattatásait helyezte a középpontba. A következő előadás egy szerelem pokoli gyötrelmeiről szól majd, Lady Chatterley szeretője című Lawrence-regény alapján. A negyedik darab egy elmegyógyintézetben játszódik, az őrület káoszában, Mrozek darabok felhasználásával. A körülmények szorításában vergődő, saját démonjaikkal viaskodó, gondolkodó, monomániás, szerető és önző főhősök, akik kellő öniróniával és humorral szemlélik elveszett, magányos, szánandó önmagukat és embertársaikat. Pokoli és abszurd történetek, amelyek - remélem - rólunk szólnak. A részek egyenként 70-80 percesek, háromszereplősek, hol így, hol úgy, de Kakasy Dóra, Homonnai Katalin, Elek Ferenc, és jómagam szereplésével.

Z.: Mi lesz a Stúdió K Színház következő bemutatója?

T. Z.: Az 1931-ben, nagyon fiatalon elhunyt lengyel szerzőnő, Stanislawa Przybyszewska, Danton-ügy című, eredetileg 5-6 órás darabját állítjuk színpadra, Koltai M. Gábor rendezésében. Przybyszewska összesen három darabot írt, mindhármat a francia forradalomról. Élete pokoli volt és rövid, incestussal, ópium addikcióval tarkítva, aminek éhhalál és/vagy fagyhalál vetett véget.

hozzászólok

Yeats mély intenzitású drámáiban erkölcsi dilemmák, a jó és a rossz küzdelme, a csoda várása jelenik meg költői látomásban. Ezek közül ismerkedhetünk meg A sólyom kútjánál – A macska és a hold – A purgatórium című darabjaival és rajtuk keresztül a Crescendo Színházzal.

PLACCC: PLAKÁTSIKER ÉS NAGYVÁROSI KALANDOZÁS

Bár még javában tombol a nyár, a PLACCC Fesztivál alkotói nem tétlenkednek. A csapat grafikusa komoly szakmai elismer ...

Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0

KULTLÖVÉS A SZEMLÉN - "GYERMEKKORBAN ÁTÉLT TRAUMÁKRÓL BESZÉLÜNK."

41. Magyar Filmszemle. Stop. Breier Ádám. Stop. Catherine magánélete. Stop. Videointerjú: ITT.

Kapcsolódó cikkek: 6
Hozzászólások: 0

VÉRSZAGRA GYŰL - ENGEDJ BE!

Korunk vérszívója nem fényűző kastélyban, hanem lakótelepen él, nyikorgó koporsó helyett fürdőkádban alussza át a nappalt, s ...

Kapcsolódó cikkek: 1
Hozzászólások: 2