OPERA ÉNEK NÉLKÜL – ÁRMÁNY ÉS SZERELEM

2009-11-09 — recenzió - színház — A szerző adatlapja: Szekeres Szabolcs

Az operettek és a musicalek esetében több évszázados hagyomány az, hogy a zenészek a zenekari árokban kapnak helyet. Persze az is előfordulhat, hogy színpadtechnikai, vagy egyéb szcenikai problémák, esetleg rendezői elképzelések miatt a színpad valamelyik oldalán, vagy a színészek mögött játszanak a muzsikusok. A Művészetek Palotája és a Nemzeti Színház által közösen létrehozott Ármány és szerelem-ben a muzsikosok a világot jelentő deszkákon ülnek.

Alföldi Róbert nagyszerű előadást rendezett Friedrich Schiller klasszikusából. Holott az ötlet, hogy egy nagyzenekart ültet a színpadra nem új és forradalmi, ráadásul a cinikusabbak arra is gondolhatnak, hogy a látványtervezőnek sem kell fizetni. Volt már ilyen, meg lesz is még, de a lényeg az, hogy az elképzelés, itt és most, működik. A színészek a muzsikusok között járnak-kelnek, néha felállásra kényszerítik őket, kiveszik a kezükből a hangszert, beülnek a helyükre és játszanak néhány taktust. Még a karmester sem élvez védettséget, ha a helyzet úgy hozza, őt is arrébb lökik. A zenészek sértődött arccal felkelnek, arrébb mennek néhány lépést, majd újra elfoglalják a helyüket, és megy minden tovább. Máskor a zenekar fejezi ki a nép, a tömeg akaratát, néha ők a miniszterelnök kísérete, szörnyülködve vesznek tudomásul döntéseket, magyarán minden a közvélemény, a nyilvánosság előtt játszódik. Ennek a hatásosan működő ötletnek az az előnye, ami a hátránya is. A zenészek arca nem mindig a legkifejezőbb, de a tömeget, az utca emberének hangulatát képesek megjeleníteni.

Schiller Ármány és szerelem című drámájában már-már emberfeletti hőfokon élnek a szereplők. Nagyszerű szerepek, jól játszható szituációk várnak arra a társulatra, amely műsorára tűzi ezt a darabot. Vannak azonban olyan részei ennek a szövegnek, amelyek napjainkban már annyira patetikusak, hogy olvasva és főleg látva, inkább mosolyt csalnak arcunkra, semmint megrendülést. A zene ezt az alapvető problémát orvosolja: amikor már a szavak, a mozdulatok, a gesztusok önmagukban hatástalanok, jöhet a zenei kíséret, amely képes elmondani azt, ami gyakorlatilag más előadói eszközökkel már elmondhatatlan.

Minden hangsúlyosan színházi, az előadás az operák dramaturgiáját működteti. A zene tehát nem kiegészít, aláfest, ellenpontoz, hanem magát a drámai szituációt mondja el. Ennek meg van az a veszélye, hogy a színészek játéka illusztrációvá silányul, de itt nem erről van szó. Hatásos bejöveteleket, áriákat, duetteket, ritkábban triókat látunk. A színészek nem fakadnak dalra, ez alól csak a Molnár Piroska által előadott szerzemény a kivétel, ami méltó zárása az előadásnak; mégis végig olyan érzésünk van, mintha énekelnének. És jelen esetben valóban a mintha, a majdnem a hangsúlyos. Gyarmathy Ágnes színpompás, funkcionális jelmezei egyszerre mutatják meg a XVIII. század polgári és arisztokrata viseletét, és az opera stilizált világának végtelen nagyvonalúságát. A ruhák nagyszerűen segítik a szituációkat, sokat mondanak el a karakterről, mielőtt az még megszólalna.

A játékot alapjaiban határozza meg a fiatal szerelmesek alakítása. Bánfalvi Eszter nem szokványos naiva alkat; Lujzáját inkább az ész, a gondolat irányítja, semmint az érzelmei. Makranczi Zalán Ferdinand szerepében ezzel éppen ellentétes karaktert formál: heves vérmérsékletű, hamar elragadják az érzelmei, egyre kevésbé tudja kontrollálni indulatait. A jelenet, amelyben Silló István karmester kezéből kikapja a pálcát, hogy elragadtatottsága tetőfokán levezényelje a soron következő zenei betétet, az előadás legerőteljesebb része. Az Ármány és szerelem világát a huszonéves Bella Máté fülbemászó muzsikája mellett Felix Mendelssohn hol nyugodt derűt, hol az érzelmek vad tombolását sugárzó zenéje teszi teljessé.

Az idén még a Művészetek Palotájában, majd januártól a Nemzetiben látható előadás érvényes esztétikai minőséget jelent.

Az írás a 2009. november 2-ai előadás alapján készült.

Friedrich Schiller: Ármány és szerelem
A Művészetek Palotája és a Nemzeti Színház közös produkciója

Rendező: Alföldi Róbert
Fordító: Forgách András
Jelmez: Gyarmathy Ágnes
Zene: Bella Máté
Szereplők: Molnár Piroska, Hollósi Frigyes, Makranczi Zalán, Hevér Gábor, Kulka János, Básti Juli, Vásáry André, Bánfalvi Eszter, Gáspár Kata
Közreműködik: Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Silló István

Helyszín:
Művészetek Palotája
1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.
www.mupa.hu

hozzászólok

Yeats mély intenzitású drámáiban erkölcsi dilemmák, a jó és a rossz küzdelme, a csoda várása jelenik meg költői látomásban. Ezek közül ismerkedhetünk meg A sólyom kútjánál – A macska és a hold – A purgatórium című darabjaival és rajtuk keresztül a Crescendo Színházzal.

PLACCC: PLAKÁTSIKER ÉS NAGYVÁROSI KALANDOZÁS

Bár még javában tombol a nyár, a PLACCC Fesztivál alkotói nem tétlenkednek. A csapat grafikusa komoly szakmai elismer ...

Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0

KULTLÖVÉS A SZEMLÉN - "GYERMEKKORBAN ÁTÉLT TRAUMÁKRÓL BESZÉLÜNK."

41. Magyar Filmszemle. Stop. Breier Ádám. Stop. Catherine magánélete. Stop. Videointerjú: ITT.

Kapcsolódó cikkek: 6
Hozzászólások: 0

VÉRSZAGRA GYŰL - ENGEDJ BE!

Korunk vérszívója nem fényűző kastélyban, hanem lakótelepen él, nyikorgó koporsó helyett fürdőkádban alussza át a nappalt, s ...

Kapcsolódó cikkek: 1
Hozzászólások: 2