A NYUGALOM LÁTSZATA - BARTIS ATTILA: NYUGALOM

2008-03-25 — recenzió - irodalom — A szerző adatlapja: Szekér Gitta

A történet halállal, az anya halálával indul, hogy aztán visszakanyarodjon néhány évvel azelőttre, anya és fia, Weér Rebeka és Andor együttélésének végső szakaszáig, de a régmúlt emlékképei időről-időre így is bevillannak. Andor egyedül él anyjával, a hajdani ünnepelt színésznővel, aki mára lakásának önkéntes fogja lett: fia látja el, s úgy tűnik, nemcsak a testi élelmet, de lelki táplálékát is ő nyújtja az anyának. Rebeka ugyanis szó szerint fia szenvedéseiből él. Beteg kapcsolat az övék, amiből úgy tűnik, nincs kiút.

“Anya és lánya…” – akár Bergman Őszi Szonátájának Ullmann-féle monológja is lehetne a történet mottója, éppen csak itt anyáról és fiáról van szó; ezt már sokkal régebben, még az ókori görögök “megénekelték”, de a Nyugalom annyira terhes tán túlzottan is szimbólumokban, hogy még mindig tud újat mondani a Nap alatt.
Anya és fia élnek tehát együtt, ahol a nővér megszökött, az apa, pedig már azelőtt – “lelépett”. Andor gyűlöli a távoli apát, de árnyékát keresi, s bizonyosan ez motiválja egy viszonyában is apja szeretőjével.

Nem tudok nem párhuzamot vonni, de legalábbis nem észrevenni a nyilvánvaló témabeli hasonlóságokat Jelinek hasonló tárgyú könyve, a Zongoratanárnő, és Bartis Nyugalma között: Akárcsak Erika Kohut, ő is próbál kitörni, de nem tud, s akárcsak a Zongoratanárnőben, egy vétlen(?) harmadik is belekerül anya és gyermek mérgező viszonyába, ám egyik sem tud kitörni.
Nem lehet, hogy Bartis vagy akár Jelinek valahol minket is ábrázol? Nem szükséges egy energiavámpír anya ahhoz, hogy mindannyiunk felismerje a történetben saját “anyját”, amiből nem tud szabadulni, hiszen egyre többen küzdünk “rossz közérzettel a kultúrában”. És ütünk-vágunk magunk körül mindent és mindenkit, aki él és mozog – és hagyja.
Mindenkinek megvan a maga élethelyzete, amiből nem tud, nem bír kitörni, és amit magával hord, akár egy életen át. Bartis regénye egy ilyen folyamatos, rapszodikus kitörési kísérletről szól, ám anélkül, hogy hősét, Andort heroizálni akarná. Sőt, minél tovább olvassuk a történetet, Andor annál nyugtalanítóbb, negatív személyiséggé válik, aki anyja iránti beteges érzelmeitől nem látja a körülötte élőket: szereti Esztert, de kutya-macska kapcsolatukat nem tudja kibogozni, s viszonyt kezd a kiadójával, aki azelőtt anyja barátnője – és apja szeretője volt. Lehetetlen nem meglátni az anyával vágyott testi, szexuális azonosulást, az őket elhagyó apa keresésének kétségbeesését, mikor hazatérve Weér Rebeka kérdésére (“holvoltálfiam”) Andor azt feleli: “Tulajdonképpen magánál, anyám”.
Sokan kifogásolják a szexualitás nyers megjelenítését – én azt gondolom, éppen ilyen helyzetekben árul el magáról az ember legtöbbet, így ezek az explicit részek Jordán Évával kihagyhatatlanok ahhoz, hogy megértsük az Andorban kavargó indulatokat is.
Egy inverz Jézus ez, aki az apa hiányát gyűlölettel és mások bántásával pótolja: Andor nem érdemel töviskoszorút, sőt, néha még talán szánalmat sem, bár úgy tűnik, Bartis a maga módján együtt érez hősével.

Mindegyik szereplő önmagát keresi, Weér Rebeka családfakutatása valójában saját magáról, egy vágyott identitás megleléséről szól, Eszter félelme, hogy visszatérjen szülőföldjére, “kórházjáratai” (abortusz és ideggyógyászat), Andor írásba “menekülése”, hogy újra és újra papírra vesse anyját, magát, eltűnt nővérét, Juditot, mind menekülésről szólnak a valóság elől – amelyet képtelenek legyőzni.
A történet végén Andor mintegy “feloldozást nyer”, ha az autoriter anya halálát annak nevezhetjük, ám megszabadulni végül csak Eszter tud, aki visszamegy Erdélybe, és úgy dönt, ott telepszik le. Felajánlja Andornak, hogy meglátogathatja, várni fogja, s az író elfogadni látszik a javaslatot – de ez már egy másik történet előhangja talán.

A regény problémája a hosszúságában rejlik, talán kissé túlságosan is el lett nyújtva a történet: bekövetkezik vélhetően a katarzis, mikor Eszter az éjszaka közepén beront Weérékhez és szerelmét követeli, vagyis az anyától a fiát, de utána még hosszú ideig hömpölyög a könyv, s csak célzásokból értjük meg, hogy az évek is múlnak a történet lapjain, miközben a szereplők egy helyben topognak. A filmben Alföldi lerövidítette ezt a szakaszt, így érthetőbbé vált a nézők számára, ugyanakkor így nem sikerült visszaadni Bartis eredeti koncepcióját: Alföldinél az események gyorsan, ritmusosan, mintegy magától értetődően peregnek, a könyvben éppen kínos lassúságuk az, ez a látszatnyugalom, ami idegeket gyilkol.

A végén, pedig ott a kérdés, ki ölt meg kit; az író önmagát vádolja anyja halálával, Eszter szerint Rebeka ölte meg “őt is és Juditot is”, a nővért, akinek a nevében Andor évekig írta anyjának a leveleket, hogy aztán a Vöröskereszt kiértesítse Judit öngyilkosságáról.
Öngyűlölet és gyűlölet, harag és vádaskodás: az emberi kapcsolatok általában nem nélkülözik ezeket az elemeket, Bartis “csupán” csokorba gyűjtötte őket és két ember beteg kapcsolatába zsúfolta. Eszter történetéből, az Andorral összeakadó mellékszereplők történetéből mind kitelne egy külön regény. Vannak, akik ezt, az életsorsok ilyetén összezsúfolását a regény hibájául róják fel, én érdekesnek találom: minden ember egy átlagos nap során számtalan sorsba ütközik, a kávézóban a mellette ülőébe, munkahelyen a kollegájáéba, otthon családtagjai történeteibe. S ha nem hallgatjuk meg, attól még ott vannak. Az emberhalmok kötetekre való történetét Andor mindössze meghallgatja.
A könyvben végig ott lappang a színház, mint kísértő múlt, Rebeka hajdani nagyságának környezete, amiből már csak töredékek maradtak: lopott bútorok a lakásban, ahonnan többet nem jön elő már semmi. S színházat játszanak a hősök is, mintha Weér művésznő darabja tovább folytatódna a csukott spaletták mögött, hazudik Andor is, s Rebeka úgy tesz, mint aki hisz neki. Talán a színházi világ miatt bocsáthatjuk meg az elő-előforduló kliséket a műben (a Kleopátrának öltözött Rebeka és a busz “kalandja”), s már csak a kérdés marad, hol késik a nyugalom?

Bartis Attila: Nyugalom,
Magvető, 2001

hozzászólok

Yeats mély intenzitású drámáiban erkölcsi dilemmák, a jó és a rossz küzdelme, a csoda várása jelenik meg költői látomásban. Ezek közül ismerkedhetünk meg A sólyom kútjánál – A macska és a hold – A purgatórium című darabjaival és rajtuk keresztül a Crescendo Színházzal.

"NEM ADAPTÁCIÓKÉNT GONDOLTAM EZT" - KULTLÖVÉS A SZEMLÉN

41. Magyar Filmszemle. Stop. Bagota Béla. Stop. Frusztra. Stop. Hajónapló. Stop. Videointerjú: ITT.

Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0

AZ ÉLET HOZTA - RÉMI BEZANCON: HÁTRALÉVŐ ÉLETED ELSŐ NAPJA - TITANIC FESZTIVÁL 5.0

Fotók a nyolcvanas évekből; felhőtlen családi nyaralás; apa, anya és három gyerek; tökéletes családi idill; öt nap öt ...

Kapcsolódó cikkek: 7
Hozzászólások: 0

"YES" TAGS PLEASE! - KOVÁCS BUDHA TAMÁS KIÁLLÍTÁSA

Megtekinthető: 2010. július 7 - július 20.

Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0