BRAZIL RITMUS - CHORO: A ZENE CAPOEIRÁJA
2006-11-01 — kritika (-) - film — A szerző adatlapja: Nagy Nelli
Mika Kaurismäki finn rendező német kollégája, Wim Wenders nyomán elkészítette saját “fedezzünk fel és mutassunk meg unikális zenei produkciókat” témájú filmjét. Az igyekezet dicséretes, de a hatás sajnos elmarad az öregzenész-feltámasztó Buena Vista Social Club sikeréhez képest.
[kep 1124 l m]A Brazil ritmus dramaturgiája, hasonlóan a Buena Vista Social Clubéhoz, zenészportrékkal tűzdelt koncertszervezés, illetve a film végére összejövő nagysikerű koncert ívet követi. Csakhogy a rendező túl sok zenészt próbál bemutatni, ezért kevés idő jut egy-egy karakterre, és ebben a kapkodásban el is vesznek a félig skiccelt arcok. Csak benyomásunk lesz arról, hogy a choro-zenészek megszállottak, de zsigeri zsenialitású improvizációik ritmusa kiemeli a hallgatót a hétköznapi rabszolgaságból és petyhüdésből.
[kep 1125 r m]A zenekedvelőknek és új hangzásokra kiéhezetteknek kötelező a film megtekintése, de filmes szemmel sajnos majdnem értékelhetetlen a mű: a rendező nem tudja tartani a koncert megszületése felé vivő struktúrát, ettől széteső, a karakterek sokaságától, pedig kapkodó lesz a mozi. Érvényes a közhely: a kevesebb több lett volna. Az egyszerű néző sokszor elveszti a fonalat a zeneelméleti beszélgetések során, ezek helyett több sláger keletkezésének történetére, és meghallgatására – mint, amilyen például La cucaracha – koncentráltam volna…
[kep 1126 l m]A film nem hagy időt megszeretni az egyes zenészszereplőket, mindössze a világzene iránt fogékony közönség kíváncsiságát ébreszti fel. S habár megjósolhatóan nem lenne akkora sikere egy choro estnek a Művészetek Palotájában, mint amekkora a Buena Vistának volt, azért a trendi salsa-tánc tanulóknak, a “BVSC” rajongóknak, és akár a szenvedélyes szerb zene szerelmeseinek kedvében járna az A38, ha szervezne egy-két choro-koncertet a Brazil ritmuson felbuzdulva.
Eredeti cím: Brasileirinho
Hazai bemutató: 2006. október 26.
Forgalmazza: SPI
Rendező: Mika Kaurismaki
Szereplők: Teresa Cristina; Paulinho da Viola; Ademilde Fonseca; Zezé Gonzaga; Paulo Moura; Luciano Rabelo; Elza Soares
Gyártás éve: 2005
Hossz: 90 perc
Gyártó: Marianna Films (Brazilía, Finnország, Svájc)
Kapcsolódó cikkek:
hozzászólok
Yeats Triptichon a Crescendo társulat előadásában
Yeats mély intenzitású drámáiban erkölcsi dilemmák, a jó és a rossz küzdelme, a csoda várása jelenik meg költői látomásban. Ezek közül ismerkedhetünk meg A sólyom kútjánál – A macska és a hold – A purgatórium című darabjaival és rajtuk keresztül a Crescendo Színházzal.
"NEM ADAPTÁCIÓKÉNT GONDOLTAM EZT" - KULTLÖVÉS A SZEMLÉN
41. Magyar Filmszemle. Stop. Bagota Béla. Stop. Frusztra. Stop. Hajónapló. Stop. Videointerjú: ITT.
Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0
AZ ÉLET HOZTA - RÉMI BEZANCON: HÁTRALÉVŐ ÉLETED ELSŐ NAPJA - TITANIC FESZTIVÁL 5.0
Fotók a nyolcvanas évekből; felhőtlen családi nyaralás; apa, anya és három gyerek; tökéletes családi idill; öt nap öt ...
Kapcsolódó cikkek: 7
Hozzászólások: 0
"YES" TAGS PLEASE! - KOVÁCS BUDHA TAMÁS KIÁLLÍTÁSA
Megtekinthető: 2010. július 7 - július 20.
Kapcsolódó cikkek: 0
Hozzászólások: 0

